Foglalkoztatáspolitika

Az országok gazdasági fejlettségét az egy főre jutó GDP mértékével szokás kifejezni, összehasonlítani. Az egy főre jutó GDP növelése tehát egyike a legfontosabb célkitűzéseknek. A GDP növekedése ugyanakkor közvetlen kapcsolatban kell álljon a foglalkoztatáspolitika egészével, a munkaerő és a munkaerőpiac hatékonyságával, a foglalkoztatottság szintjével.

A rendszerváltást követő kormányok gazdaságpolitikája nem tartott egyensúlyt e két tényező között, a produktivitás javulását nagyrészt azzal érték el, hogy az alacsony képzettségű, vagy képzetlen, s ezért alacsony termelékenységű csoportokat kirekesztették a munkaerőpiacról, s ezzel csökkentették a foglalkoztatottak számát, majd ezzel ellentétben, a másik végletbe esve, a foglalkoztatottság bővülését a produktivitás kárára érték el. A gazdaságpolitika hosszú távú célja a globalizált versenyben és a nemzetközi integrációban való részvételre való alkalmasság elérése. A tudásalapú gazdasági ágak erősítése tehát kulcsfontosságú, ugyanakkor a rövid távú foglalkoztatáspolitika célok elérése szempontjából szerepük semleges. A foglalkoztatási stratégia kulcskérdése: hogyan és miképpen lehet (és kell) összehangolni a munkaerő termelékenységének és képzettségi szintjének növelésével kapcsolatos hosszú távú célokat a már rövidtávon is sürgető foglalkoztatás-bővítési lehetőségekkel. Az államnak a munkaerőpiac problémáit, zavarait nem közvetlen állami eszközökkel kell megoldani és behelyettesíteni, az államnak nem a piacok helyét kell elfoglalni és kitölteni, hanem a pénzügyi, gazdasági, jogi szabályozás és állami felügyelet eszközeivel kell – és egyben szükséges - befolyást gyakorolni a munkaerőpiacra.

Kiemelt jelentősége van a megfelelő gazdasági klíma és környezet kialakításának, s ennek eszközei nem kizárólag a gazdaságpolitika keretein belül találhatóak. A jól működő oktatási és egészségügyi rendszer épp oly fontos a gazdaság egésze számára, mint a legkorszerűbb technológiák alkalmazása. Nem lehet a társadalom egy egy szeletét kiragadva, önállóan szemlélni és arra programokat alkotni. Ez a fajta szemlélet eltorzítja az egész társadalmat. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy például a pályakezdő orvosok bérének rendkívül sürgetővé vált rendezése önmagában nem megoldható, arra egy egységes bérreform keretében kerülhet csak sor, hiszen egy elszigetelt megállapodás újabb és újabb foglalkozási csoportokat ösztönözne arra, hogy „soron kívül” bérrendezést kérjenek. Egy az orvosokéhoz hasonló fellépés pl. az óvónők köreiben ugyan olyan problémákat okozna a gazdaság egészében, mint bármely más foglalkozási csoporté. A gazdasági környezet erősítése, fejlesztése és ezzel egyidejűleg a rövid távú foglalkoztatási célok szempontjából kiemelt jelentősége van a rugalmas foglalkoztatási formákat adaptálni képes mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítésének. A kereskedelem, pénzügyi szolgáltatások, vendéglátás, idegenforgalom; a háztartási, gondozási és egyéb személyi szolgáltatások; az infrastrukturális fejlesztések területén működő vállalkozások, ezen belül is a helyi és regionális szintű önkormányzatok által alapított, a magántőke bevonására is alkalmas, a helyi, regionális fejlesztési igények kielégítésére létrehozott, akár határozott időre, a konkrét feladatok ellátására alapított társaságok kulcsfontosságú szerepet játszanak a foglalkoztatás bővítésében.

A lakosság egészén belül hosszú évek óta csökken az aktív (foglalkoztatható) népesség-csoportok aránya. Ez a folyamat a gazdaság bővülésével vagy csökkenésével nem mindig volt összhangban. A várható élettartam növekedése, a születések számának csökkenése valamint az oktatásban, képzésben, átképzésben résztvevők számának folyamatos emelkedése, illetve az utóbbi időszakban egyre erősebb külföldi munkavállalás egyaránt oka a folyamatnak. Az inaktív társadalmi csoportok életszínvonalának legalább a jelenlegi szinten tartása egyre erősödő nyomást jelent az aktív korosztályok foglalkoztatási arányainak javítására már rövidtávon is. Az aktivitási ráta alakulása közvetlenül hat az államháztartás alakulására. A foglalkoztatottak adóik és járulékaik révén bevételt jelentenek az államháztartás számára, míg az inaktív népesség bármilyen formában történő ellátása (iskoláztatás, munkanélküli ellátás, anyasági ellátás, nyugdíjak, segélyek, stb.) szükségképpen kiadási tételként jelennek meg az államháztartás egyenlegében. A költségvetés egyensúlyának fenntartása iránti igény azonban nem jelentheti azt, hogy ezen társadalmi csoportok életkörülményeinek fenntartása kevésbé fontos lenne.

A foglalkoztatás bővítése rövid távon azon aktív korosztályok munkaerő-piacra történő bevonása révén érhető el, akik elvileg (koruk alapján) dolgozhatnának, ám nem dolgoznak. Ezen csoportok többsége az ország legszegényebb, leghátrányosabb helyzetű, a munkaerő-piacokról tartósan kiszorult csoportjai. Általánosságban jellemző e csoportokra az alacsony iskolai- és szakképzettség, s körükben felülreprezentáltak a hátrányos helyzetű településeken-térségekben lakók, a nők, a valamilyen testi vagy mentális fogyatékossággal élők. Miután e csoportok (zömmel) alacsony munkaerő-piaci értékekkel jellemezhetőek, ezért számukra valamilyen alacsony bérű, gyakran részmunkaidős és más atipikus munkavégzési forma jelenthet alternatívát jelenlegi helyzetükhöz képest. E körben jelentős fegyver lehet a minimálbér emelése és mindazon eszközök, amelyek a szociális ellátás különböző formáin belül támogatják, ösztönzik a munkaerőpiacra való visszatérést. Kulcsfontosságú szerepe van azon eszközöknek, amelyek a munkaadók részére jelentenek ösztönzést az alacsony végzettségű, munkaerő-csoportok foglalkoztatására. A munkáltatók ösztönzése döntően a bérek jelenlegi magas elvonási kulcsainak drasztikus csökkentése révén valósítható meg. Ennek legfontosabb eszközei a minimálbér további emelésével párhuzamosan az alkalmazotti adókedvezmény mértékének növelése, a TB járulék mértékének csökkentése, a munkaadók közcélú, jóléti tevékenységének ösztönzése lehet.

Növekvő számban vannak jelen azonban a munkaerőpiacon olyanok, akik képzettek, de képzettségük és gyakran életkoruk is hátrányt jelent az elhelyezkedés során. E csoportokhoz tartoznak elsősorban a pályakezdő diplomások, a 45 év feletti diplomások, különösen a 45 év feletti diplomás nők. Az ő körükben elsősorban a képzettségüknek megfelelő munkahely és a képzettségüknek megfelelő munkabér hiánya okozza a legnagyobb gondot. Potenciálisan növekvő veszélyt jelent, hogy az uniós csatlakozást követően egész szakmacsoportok (ápolónők, orvosok, szakképzett munkások, stb.) távoznak és távozhatnak a magyar munkaerőpiacról a rendkívül alacsony bérek miatt és ez a munkaerőpiacot körülvevő infrastrukturális környezet gyors és drámai meggyengüléséhez és ezen keresztül a versenyképesség csökkenéséhez vezethet.

Vannak olyan foglalkoztatási csoportok, melyeknek munkaerőpiaci megtartása létfontosságú. Ez azonban nem jelenthe egyedi megoldásokat, hiszen valamennyi foglalkoztatási csoport egyaránt fontos (még a Horn Gyula által emlegetett, azóta minden bizonnyal végzett 100 filozófus is). A kialakult helyzet csak a bérek és jövedelmek vásárlóerejének drasztikus emelésével oldható meg. Ennek eszközei a diplomás minimálbér emelése, a személyi jövedelemadó sávjainak széthúzása, a bérek és jövedelmek vásárlóerejének növelése és az uniós átlaghoz való közelítése, a forint erősítése és az infláció leszorítása lehet. A társadalom működésének szempontjából kiemelten fontos csoportok foglalkoztatását szubvencionálni kell (pl. a foglalkoztatás közterheinek részleges átvállalásával).

Nem kerülhető meg ugyanakkor az, hogy mindehhez szükség van a közigazgatás teljes átszervezésére, az ezen a területen folyó pazarlás megszüntetésére, a központi költségvetés hiányának radikális csökkentésére, a központi költségvetés újraelosztó szerepének gyengítésére. Mindezek együttesen azt jelentik, hogy a foglalkoztatáspolitika csak a monetáris politika, a gazdaságpolitika és a hatékonyan működő, olcsó közigazgatás együttműködése mellett töltheti be a neki szánt szerepet.

A foglalkoztatáspolitikát jelenleg a közvetlen -és központi- állami szerepvállalás jellemzi. Ezt át kell, hogy vegye a helyi és regionális önkormányzatok szerepvállalására és a piaci hatások adaptálására törekvő szemlélet. Kiemelten fontos, hogy a foglalkoztatáspolitikai programok körében a támogatott programok produktívak legyenek abban az értelemben, hogy valakik számára, különösen helyi és regionális szinten értékkel bíró szolgáltatásokat hozzanak létre. A rendszerváltást követő kormányok állami szociális feladatként tekintenek a foglalkoztatáspolitikai programokra a tényleges regionális és helyi problémák feltárása és megoldása helyett, mintegy szimulálva és helyettesítve a munkaerőpiacokat. A fejlesztési források jelentős részét a közigazgatás önmagára költi el. Az etatista szemlélet nem alkalmas a munkaerőpiaci problémák térbeli és strukturális különbözőségeinek figyelembe vételére. Az egyes régiók eltérő fejlettsége és földrajzi elhelyezkedése eltérő problémák kezelését igényli, eltérő módszerekkel. A foglalkoztatás politika legtöbb területének központosítása felesleges és káros.

Elengedhetetlen a munkáltatókkal való kölcsönös előnyök keresésére, az érdekeltségeket figyelembe vevő együttműködési formák erősítésére irányuló szemlélet. A foglalkoztatáspolitikai támogatások területi és személyi célcsoportjainak, támogatottjainak, valamint a támogatási mértékek meghatározásakor törekedni kell a foglalkoztatás szintjének fenntarthatóságára. Mindez feltételezi az önkormányzatok, a munkaügyi központok és a támogatottak között létrejött szerződések pénzügyi és szakmai átláthatóságának, ellenőrizhetőségének erősítését is. Ennek legfontosabb eszköze a nyílt pályáztatás, legfontosabb ellenőre pedig maga a nyilvánosság kell legyen.

Az adórendszeren keresztül rövid távon is bevezethetőek azok az ösztönző rendszerek, amelyek a munkaadókat érdekeltté teszik a foglalkoztatáspolitika közösségi céljaival harmonizáló befektetésekre, elsősorban a munkához kapcsolódó képzések finanszírozására, befogadására, a mobilitás költségeinek részleges átvállalására. A rövid és hosszú távú foglalkoztatás-bővítési célok szempontjából egyaránt a legfontosabb kérdés a munkaerőpiac mobilitásának megteremtése. A munkaerőpiac mobilitása igen jelentős hatással bír többek között az ingatlanpiac működésére is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.